MÁRCIUS 29. (sok képet a blog aljára tudtam feltölteni - sokat meg most nem tudok)
Elutzási nap Philly-ből. Éjszakai bepakolás után reggel késői kelés – zuhany, stb – majd le laundry-ba át kész a 3 fehér ingem mosva, vasalva, 5,25 dolcsi (= 7et fizettem, mert uccsó pillanatban vállalták el tegnap, gépet leállítva miattam, s mert a kínai néni és a fekete dolgos leányok is aranyosak voltak) – s én hülye becsomagoltattam őket – pedig lehetett volna szabadon lengve hagyni is, nejlonozva.
Nade a többiek 
már lent kávéznak, igyekvés – széfből csekkeket kivenni, majd felfut – összekap, búcsúfotó szobámról oszt le, kijelentkezés, 20 dolcsi éjjeli parkolás. Iyad-nak odaadtam az otthagyandó kisbőrőndömet, majd megjött a busz: middle sized – körbefutó süppedős bőrülésekkel, igazi party-bus, valamiért csak ilyet tudtak szerezni.
Előbb alvás, majd Starbuck+rossz nooddles soup s Somkiattal nagy beszélgetés a global warming közgazdasági oldaláról – hogy a mai közgazdasági értelemben feltétlen „szegényebb” nemzedék miért kéne, hogy sokat fizessen a „gazdagabb” jövő nemzedékének, ha most el akarnánk komolyan kezdeni inézkedni a felmelegedés ellen… phuuu - - istenem, hát aki ennyire csak az anyagiak oldaláról nézi, s az egyéb költségeket is csak az embertelen pénzügyes modellek szerint veszi figyelembe (emberélet – elképzelt életúti fizetéstől függően, azaz a fejlődő országok, szegény országok lakói írtóra keveset érnek, állatélet -pl. wwf-scheduled nem éppen magas árakon számolva, stb), hát akkor nehéz a szitu. Azért amikor arra kérdeztem rá, hogy és ő mit csinál mindebben, a felmelegedés ellen – akkor elgondolkodott – s láttam, hogy még fog is, ami ugyebár nagyon jó jel, pláne, ha egy ilyen tényleg okos emberről van szó : - ) --ja, egyébként ő volt az, aki "lerántotta anno a leplet" a thai miniszterelnökről, az össze-nem-férhetőségi botrány.
W DC viccesen kicsi, nincs 1 milla, inkább 800 000 fő, ahogy azt a
nigériai Hassan-tól megtudtam.Sokan az itt dolgozókból inkább Maryland s Jersey..?-ben, stb – szóval kintebbi zöldövezetekben laknak. S nem része egy igazi államnak se, nincs szenátori képviselete sem – kicsit a teherviselés képviselet elvnek ellentmondó a helyzet, as Antonia from EU / UK put it, vagy hogy.
Hotelhoz gyalog kellett jönni, ok hely, kertvárosi hangulat, szuper a szoba, kicsi konyhával, nagy nappalis-jellegű hálórésszel, szép bútorzat, végig ablak, kintről madárcsicsergés a házacskák egymásssal összeérő hátsó kertjeiből az ablak alól.
Maradtam kipakolni, kicsit emailezni, dolgozni, amíg a többiek elmentek ebédelni – majd nem bírtam a képernyőt, s utánuk – aztán vissza – s már itt a környéken is sok virágzó fa van.
Visszafelé én kávéztam, majd lassan gyűltünk össze a lobbiban – s metróval el a Smithsonian állomásra – ami a központ központi helyén dobja ki az embert: sárkány-eregetős fesztivál van *
a cseresznyefavirágzás, ünnepélyes nemzeti promedád szuper-szombat alkalmából. Hosszu sor áll a metróbejáratnál – akik már végeztek a napi "kirándulással" s le szeretnének majd jutni metrózni -.. ilyet se láttam még.
A nap még süt, a Capitolium óriási*
, s a Washingtom Monument is* és oldalt a nagy múzeumok–ahogy egyre közeledünk az obeliszk egyre nagyobb*, 555 láb magas, s sok KITE *,*,*,*fent az égen, klassz az egész.
És aztán ott vannak a fák,a híres CSERESZNYEFÁK*, sok, nagyon kinyílva, nagyon fehéren és nagyon finom rózsaszinekben. Gyerekek gurulnak alattuk*, és tényleg mindenki mosolyog.
Átsétáltunk a W Monument alatt s tovább a 
Második
Világháborús Emlékműig* – hát nekem az is tetszett, minden nagyon szépen „layed out”, szép anyagokból , grandiózusan, jó idézetekkel* többnyire, szép az egész, s az emberek is szépek*. Sokat fotóztam* : - ) *. Ettől, s mert a nemsokatalvástól azért kicsit másállapotban, belassulva voltam: lemaradtam rendre a többiektől – s a végén teljesen – de direkt is. Nem tudtam, kedvem sem volt rohanni, sietni. Tényleg jó hely –s a nap süt. Aztán én nem mentem tovább a …. Emlékmű fele, egyenesen, hanem balra le a tóhoz – ami nem is tó, hanem árapány-medence, the Tidal Basin* – s ami körbe de telis de teli körbe van véve, dupla, néha tripla, vagy akár sok-soros összefüggő koronájú televirágbaborult csodaalakokbanövekvő virágrengetegekkelmegszórt cseresznyefákkal.*
Fura pár ment csókolózni, család is jött, kislány dobott búcsúzva vízbe egy marék virágot – s ekkor én is, elszomorodva, szedtem egy szépet, s Nagymamának szólóan bedobtam a vízbe.
Aztán elindultam körbe, s egyre meglepődtem, hogy még újra és újra mennyi szebb és szebb, öregebb, még öregebb* s fiatalka fa áll, s mind virágzik. Japánoktól 1912 óta jött a sok fa – van szentély is*, aminek párja Tókióban. S a legöregebb fai s virágzik, s behajolnak néha egész törzsestül szinte a víz fölé*, alattuk a szirom-lombokkal körbevéve lehet sétálni* sokáig.
Lenyűgöző, spirituális, klassz élmény volt. Jött aztán hirtelen iszonyú erős dübörgéssel közel elrepülve egy hadihelikopter is egyszer, s repülők több is, s a háttérben ott a Washington Monument, s a Jefferson-é is*, a kupolás, s pár díszes épület.
Elértem 
lassan a tó másik felére – ahol vízhangokat hallva megtaláltam a Roosevelt Emlékművet*, ami gránitfalakból álló megvezetett tágraszabott szimpla-labirintus, óriási idézetekkel a falakon*, s pár szobor, sok vízesés, néhány csodálatos fa. Beesteledett –s hideg is lett – már korábban teljesen összekaptam magamon a dzsekimet, ami nagyon bevált, csukjástul, kivehető bélésestül, mindenestül. Roosevelt azért nem viccelt, jól megmondta a tutit többször – csak hát mi van ma meg ebből…?
A wc ben megmelegítve a forróvízzel az elhűlt kezeimet felturbóztam
kicsit magamat*, nyújtva, majd tovább a teljesen besötétedésben a jefferson kupola felé. Hát az is klassz, fehér-márvány az egész, nagy-nagy*, s benne az ember is óriási*, s a szövegek itt is*, mint korábban – szépek – csak annál inkább érzem, hogy ma mennyire még mindig nem tart ott – vagy hogy mennyire eltávolodik ettől sok szempontból az Államok. Tervezem, hogy kiegészítem, átírom a lefotózott sorokat.
Köreértem – még más, nem virágzó szoborszerű nagy fák, 
s esti hangulat*- majd vissza a Washington Monument hez, ott Marlboro-t találtam, őrral beszéltem, s tovább a White House-hoz*, sok kerítés a parkban, de megvan a végén- nagytulipánfás kert végéből fel lehet lesni az oszlopos elejére – rendőr elviccelt tök ok-san párakkal ott – de hogy azért hosszan ne maradjunk…
Éhesen a Treasury előtt el, s fel a bronz-réz méteres-domborműves izékkel sorbarakott járdán – amikor megnéztem, s volt sms Omartól,hogy a többiek már esznek egy jó kis thai vendéglőben – taxi, a sofőr etiópiai aranyos fiatalember- majd be, megettem a többiek maradékát mire odaért a rendelt a gyömbéres kacsasültem, nyammmmm, desszertekt nem is tudtam megenni, úgy telelettem. Antonia, Somkiat, ? Chak Hee?? és én hazasétáltunk, nem is volt messze. Itthon kinyúlva a master-king-bedemen : - ) félig elaludva megnéztem valami filmet, amiben a végén mégsem csalta meg a fekete férj a csodás fekete felelségét, hanem minden jóra fordult.
Alvás.
