Sunday, July 19, 2009

Szombat Delhiben és egyéb sztorik, life is life

Előző éjel kezdődött, azaz éjfél után, aranyvonat zakatolt a fülledt delhi éjszakában, beszélgeténk, s majdhogynem énekelgeténk. A társaságban én is ott valék – de nem valék szomszédja Erzsikének - hanem Brikesh, Aisha, s Brikesh +4barátja volt itt (egyikük hangalámondós, a Sezamy (?) Street egyik figuráját is az egyikük mondta alá hindiül, voice-over-ezik ezerrel). Node kötlöttem, hogy kisebb , illetve nagyobb befektetésel jól előre kéne haldni, s kifejleszteni egy a maiaknál vagy ötször energiahatékonyabb ventillátort/pankhá-t, szoba-plafonokra és mindenhová, s tömeggyártása fogva elárasztani az indiai piacot... hatalmasat lehetne kaszálni vele, mert számtalan a lehetőség,s kevés az áram.

Közben ők is jókat meséltek, pl hogy van - most is zajlik éppen – egy „hatalmas” hindu zarándoklat (keveset tudok róla,s nem csekkoltam infókat sehol, tuti a JeIndián vannak pontos dolgok is, viszont ma teljesen véletlenül én is belefutottam, amikor elmentem a Buddha Garden-hez – s ott mentek az úton....), a „Kave(l)di”, ahol sok sok ezren felgyalogolnak Gangesz alsó folyásától fel a Hariduar templomig, valahol a Ganga vízgyűjtőterületének teteje körül, asszem 250 km a túra, s „ottonról” kell vinni vállon keresztbevetett cipelő-boton két vödör/csöbör vizet – amit ott fent „vissza kell adni a Gangának”. Ezzel egyben magadról is lemoshatod az azévi bűneidet, vagy mi, kb. Node sokan vannak, akik nem gyalogolnak – de van sok pénzük- nos mindezen családok úgy tisztulnak meg, hgy úton-útfélen, de szó szerint, felállíttatnak hatalmas sátrakat, ahol a zarándokok megpihenhetnek, s kapnak ingyér’ minden jót: frissen facsar fincsi gyümölcsleveket, ananászt és narancslevet, meg mindenféle kajákat, meleget és hideget, kókusz-tejet, aládtolják a széket, hogy ülj le (persze valszeg csak alám annyira, mert hogy fehérke vagyok a rengetegben), s a kezedbe nyomják a változatos kicsi papír vagy levél-tálkákban a sok finom falatot – kaptam pl 6-8 szem fűszeresen megpirított buronyát, meg felvagdalt gyümölcs-válogatást, dinnye, körte, papaja, mangó, s mások - -s amikor a karnyújtásnyira lévő szemetesbe akartam dobni a tálkát, akkor ott termett a semmiből – azaz már várta,leste mindig valaki, hogy mikor: s alázatosan köszönve elkérte/vette a kezemből a tálkát, s ő dobta be a kukába....

Ma vettem magamnak igazi indiai snacks-t mindjart neki is latok.....

Tegnap el is mosogattam lent a közös konyhában - nem volt sok. Én maradtam ott legutolsónak - amúgy nem lehet itt mosogatni - mert a házi szuper mindenes, aki portás - szakács és minden - szóval ő kiveszi a kezedből, s nem hagyja - " oh, no, mister, no sir - "
S minden regel jönnek takarítai - mivel itt kicsit később indul a nap - irodába senki nem nagyon ér be 10 előtt (viszont este akár 8-9ig megy a meló pörgés sokszor)- szóval mikor 9-körül ébredezek, akkor hamarosan már bejön a takarító csaj, egy apró india nőci, aki gyorsan körbe mindenhol felmos - s jön vele együtt egy fickó - szerintem a csávója - aki meg egy ronggyal a kezében kicsit mindenhol lazán port töröl - kimegy az erkélyre, s még a korlátot is áttörli - meg itt ott.. a csaj úgy mos fel, hogy terpeszbe állva lehojolva két kézzel nagy sugárban húzza a vizes rongyot - gyors, s hatékony - -a vicces az, hogy egy magasabb embernek ez nem nagyon menne igy.
S amúgy nem is annyira tudnk angolul, pl a takarító személyzet sem tud többet pár szónál, pontosabban rengetegen vannak, akik cseppet sem tudnak..nadeszóval mosogatás után ( ............ )
S vízforralójavítás után (.megjavítottam a kis merülőforralómat, amit még Kannurban vettem - ott sokat kellett utána menni - boltról botltra küldtek - végül meglett- de aztán itt a guesthouseban feltettem vizet forrni még valamelyik első este- s ottfelejtetem - csak a pukkanásra jutott eszembe - a pukkanás meg az volt, hogy elforrt az ősszes víz, s kissé szétégett a két vezeték, - s így leestek magáról a forraló csavart fémről... - viszont szétcsavaroztam a bicskámmal, csináltam szép új tiszta lecsupaszított drótvégeket - majd elvittem magammal a fémbaszt- mert ahol rá kell erősíteni a drótokat, ott a két tartó anyacsavar az kissé ráégett -megszorult - szóval viszont tegnapelőtt vagy mikor Old-Delhiben valahol az utcán megállva láttam valakit egy fogóval, amit elkértem egy percre, s kilazítottam az anyákat - s ezek után itthon már rá tudtam csavarni az "új" végeket - s remekl muzsikál, azaz újra tudok itt a szobámban is vizet forralni, nem kell lefáradnom egy szintet a közs konyhába,...nade minezzel csak azt akartam mondani, hogy végre megint teát iszom!

Elalvás előtt még mostam is - magam mosom cuccaim.
rájöttem, hogy az a férfi, aki képes a saját alsóneműjét (+/- ingjeit) tisztántartani, az már valami :) van már a szobámban pár napja szárítókötél is - selyemzsinór, most is itt lógnak a fejem felett a sajátkezűleg kimosott alsóim s két ing meg a zöld trikóm. Még tegnap éjjel jól megsikáltam őket - már 3-szor vettem mosószappan, első kettőre kicsiket, most egy nagyobbat, kék, tök tuti, jól habzik meg minden - - hónalj, meg nyak, itt-ott- oszt beáztatva hagytam éjjelre, reggel zuhizáskor újra kicsit sika-sika - oszt öbliit -s jól kiráz oszt lógat - a pankháá meg gyorsan megszáritja
...s hogy van-e itt több víz a csapban, mint „otthon” a bangalore-i kis laksomban? ott több víz van mint blore-ban? aha- szuper a zuhi, rendesen jön - mondjuk nem valami hideg . kicsit mindig langyos - reggel kisse jobb, hűvősebb a víz.

..............)

Elaludtam, majd reggel, illetve dél körül,amikor keltem, mivel aszem jóval három után aludtam el, szóval zuhi, mosás befejez, tereget, s kis netezés, s telefonos ügyintézés után indulás a Press Clubba,ahol a szkmai partnereink tartottak sajtótájékztatót/minikonferenciát, s azt meghallgatni, Siddhart-tal együtt – aki a Political and Business Unitban dolgozik. Mivel tegnap sikerült Siddhárttal lezsírozni, hogy eljöjjön, így Karunának könnyeden tudtam mondani, hgy ő meg maradjon otthon, pihenjes, s készüljön, mert ő meg asszem vasárnap hajnalban repül pár napra Nepálba, ott lesz a könyvének a bemutatója.
Már egy kicsit bánom, hogy mért nem kapcsoltam korábban – s tán el tudtam volna intézni egy nepáli vízumot, ha kell egyáltalán- meg repjegyet- s hoyg kimenni vele oda - - nade ez most elmaradt.
Kedden már jön is haza – szóval neki ez most csak egy extra gyors kiugrás...


Boritól kaptam , igen jó: http://www.youtube.com/watch?v=XQcVllWpwGs&feature=popular


Volt meg tegnap este egy sztori - Aisha mesélte - aki egyszép lány itt- ill már nem lány, hanem asszonyka, nemrég ment férjhez s keralai - s asszem egy tehetősebb családból való -de tök ok-s mosolygoos csaj - szoval hogy arra feléjük van egy olyan másik zarándoklat, ahol fekete ruhába öltözve kell menniük sok sok napig a vállalkozóknak - amugy asszem valami régi félig meddig harcos szekta, vagy mi - s ezeknek a zarándokoknak JOGUK VAN bejönni a házadba -legalább is a kertedbe - s ott aludni, s főzni maguknak a te kerti főzőalkalmatosságaidon , stb - s ODASZARNAK A KERTBE!
Aisha tök kivolt, hogy milyen gáz. Mert az még ok - megjönnek este- belakják a kertedet, de hogy reggel aztán arra ébredsz, hgy ott a sok szar a kertben.... - ... s hogy valamelyik szomszedjuk direkt erre a celra , nekik epittetett egy budit a kert sarkába :- )... szóval azért van megodás!

S Keralában ott náluk ugy vesznek hazat - hogy eloszor azt nezik, mennyi fa van a kertben, aztán azt, hogy mekkora es milyen a kut - kut nelkul nem is ház a ház... s hogy szinte mindenhol, de mindenhol minden haznal van kút (persze ez mas azert a varosokban).

Másik valóság, hogy itt a Safdarjang Enclave - ben - ahol vagyunk (ami kb lakóövezetet jelent,s ejtsd: szafdardzsung inklév : - ). Vannak kapuk, nagy femkerites s femkapu - egy egy encléve-en belül is különböző al-körzetek közt is, ill a "külvilág felé" amiket éjjelre becsuknak - de valahol mindig nyitva van - illetve legtöbb helyen csak a ngy kaput csukják - s kocsival nem lehet már éjjel ki-s behajtani - de egy kis gyalogos kapu nyitva marad - nhol lánccal leszűkítva, hogy alig lehet átférni. És most is, egész éjjel járkálnak az éjjeliőrök, s mondjuk kb minden 10-lépésnél egy hosszút belefújnak a sípjukba - szóval úgy negyedóránkánt hallod a sípszót egész éjjel - ez itt a best security : - ), mármint az ilyen körzetekben -olyanok, mint náluk valamikor a lámpagyujtogatók -oltogatók voltak/lehettek tán : - )
[2:49:21] Kökény Bori: emberi munkaerõbõl végül is van rendesen, igaz?
[2:49:25] Peter Rohonyi: ..csak itt ezek nem skandálják, hogy "tizetütött már az óóra - térjetek hát nyugovóóóra", hanem sípolnak... s még igy is durva a mukanélküliség, s az is szarabb lesz egyre, asszem.
Néha azért már kezd otthonos lenni - -s kezdem látni - hogy itt mennyivel sokkal többet számiit életmódban , ha van zsé, pláne, ha sok pénzed van: hogy nem buszozol, hogy van AC, hogy van a kiszolgáló személyzet, stb. s én még csak mindennek a legszélét látom - meg párszor bele-bele-pislanthatok - de rengetegszer tuk-tukozunk olyan hatalmas részein át Delhinek, ahol sorban jönnek és jönnek a nagy- nagy házak nagy nagy kertekkel, mindenhol magas kerítés, s mindenhol security guardok - akik lényegében egész nap nem csinálnak semmit - ill kinyitják a kaput, meg becsukják, meg egymással dumálnak, pletykálnak, meg útbaigazításokat adnak, ha valaki idegen arravetődik. Ez mondjuk a "posh" gazdagabb része delhinek - a politikusi, stb gazdag negyed. Tisztaság van nagyjábol, néhol nagyon is, s nyugi - a központ, maga Régi Delhi/Old-delhi az nagyon más - az a töménység, emberek lépten nyomon - mindenhol, az utcán, mindenütt - megy az élet az utcán, javítanak mindent, főznek esznek, mennek - s rengeteg, de rengeteg sok a "kuli" - nem csak a tuk-tuk-osok, hanem a rendes riksások- de amiből sokkal sokkal több van, az a teher riksa- teher kuli - akik kétkerekű toligákon visznek hatalmas cuccokat - ...meg közeben jönnek a szekeresek, hatalmas, fehér, büszke, nagyszarvú szarvasmarhák húzzák ezeket a már nagyobb szekereke. Ezek hasonlitanak az otthoni szürkemarhához, csak jóval magasabbak, hosszabb a lábuk,igazi igás-marhák - tényleg büszkén kinéző állatok.

S még egy bevonatozott gondolatsor - illetve beszélgetés: hogy mennyire durva -hogy míg otthon, meg a "fejlett" világban általában a tanulás - ahogy a gyerkők tanulnak dolgokról, az mennyire eltávolodott az élettől - könyvekből tanulunk az állatokról, a különböző foglalkozásokról, stb, stb - -itt meg megyaz ember – meg a sok gyerek az utcán, s vizuálisan megkapja minden nap telibe az egészet -

Nade megyek aludni - mert elhivtak holnap hajnalban Old Delhibe, a Jama Masjid -hoz
(a vicc az, hogy en meg voltam mar kétszer arrafelé a környéken sétálni -s eleddig simán elkerültem - -kissé dzsumbujos minden arrafelé . kis utcák úttalan útvsztői. Illetve hát eddig mindig sötétben voltam csak ott, mbunka után: http://images.google.com/images?q=jama%20masjid&oe=utf-8&rls=org.mozilla:nb-NO:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&sa=N&hl=no&tab=wi
). Nos ide mennek a GP-sek egy reggeli photo-opportunity-ra, azaz nem akció, „csak” direkt fotó alkalom – mert hogy Clinton is in town – a hilary – s ez jó alkalom kicsit üzenni USA-nak klímailag, hogy an, tessék már összekapni magát, s valamit otthon is mitigálni erősen, s bevállalni még sokkal többet, me tolni a zsét mindenhova, a szegényebb országoknak, a már így be lettek szivatva ezzel az egész felmelegedéssel.

No comments: