-Április 8 Kedd, Boston.

Megérkeztem Bostonba előző este rendben, taxival elrobogtam a Renessaince Hotel Riverside-ba, ami nagyon színes, vadiúj hotel kissé kintebb a központtól, a World Trade Center mellett egyből, a kikötőre nézve egy köpésre a Museum of Modern/Contemporary Arts helyes épületétől. Először megpróbáltak a lift mellé tenni, de sikerült átkérnem magamat. Kicsi a szoba, de hasznos, zuhany, kipakol, s alvás.

Reggel sikerült korábban elindulnom, hogy majd az első harvardos találkozó helyszínén netezzek a beszélgetés előtt. Silver Lane – azaz többnyire föld alatt futó busszal, majd metróval, majd rendes busszal mentem el a Green Campus Initiative helyszínre – ami kintebb van, mint gondolnád. Korán érkeztem, de nincs net, viszont van helyi Harvardos hozzáférést adó gép, s nyomtatott anyagok, hogy mennyire büszkék az új óriási gázturbinájukra, amit EU-ból (asszem Italy) hozattak, s giga zsé s idő ment el rá, s új tartályok beásása, stb... sok sok gőzt kell fejlesszenek, azzal fűtik a kampusz épületeinek nagyrészét. Nade a csaj nem jött meg, így legalább tudtam többet készülni a következő találkozómra, ami a Harvard Center for Environment-ben volt az ottani főnökkel, Dan Schraggel. A sok netelés miatt késve indultam így legalább jót futottam a melegedő délelőttben, be a régről ismerős kampuszra, el a Widener mellett, át a túloldalra, el a Science Center mellett s épp odaértem a Harvard Geological Múzeumba, ahol őslények s lepkék s üvegvirágok között fel az emeletre, át a kicsike Climate Exhbition-on ami sponsored by the Ford Motor Company, majd be az envi-centerbe, ahol Dan még nem, de a valamilyen managing director fogadott, s elkezdett a kiállításukkal dicsekedni – amit azért nem hagytam, mert hogy bár frankó cuccok is voltak, volt kicsit elavultabb, s részben tán pártosnak tűnő információ is pl a szénmegkötés s tárolás kapcsán – nade sikerült átevezni jobb vizekre, hogy honnan s mennyi pénzük van, s mennyi lesz, hogy még nincsenek, de tán lesznek hamarosan pénzelfogadási irányelveik is, stb.

Aztán hirtelen meghívtak ebédelni, ott az irodában a titkárnő(k) gyorsan terítettek finomságokat, s az ebédhez megjelent Dan, aki igazi vezető típus, robosztus dinamikus, amúgy meg nagyon normális-okos embernek tűnt. Jó beszélgetés volt végig ebéd alatt, hogy végre bővítenek, lesz 25 (később máshol, KSG-ben -Kennedy School of Government- 16-ot hallottam) full professzor állás energia klíma témákban, főleg az engineering departements, de pár policy-s ember is tán. Nukleáris energiáról jól esett, hogy kb ugyan azt mondta, amit mi is, hogy ma felejtős teljesen a dolog, se környeztileg nem, se proliferációilag nem, s pénügyileg meg pláne nem éri meg - s hog ymajd jöjjenek vissza az atomosok száz év múlva, ha megoldották a problémákat.... - mindezt szinte magától mondta, mert volt náluk az Areva előadni, s ezek szerint nem kértek belőle.

Mikor végeztünk, s Dan elrobogott, én tudtam netezni, feljelentkezett nekem a kedves titkárnő a kicsi külön helységben lévő munkaállomásukon.. ..ahogy mondták: “..hol máshol internetezne a Harvardon egy vendég Greenpeace kampányos ha nem ott a Center for Environment-ben..” – majd nekiindultam a kampusznak kicsit lapos aggyal – át Science Center kajálós részébe, ott ettem illetve végignéztem a plakátos-eseményes falat, majd onnan tovább ide-oda, Widener előtt ifjú diáklányok pont a könyvtár teljes történetét mondták fel egymásnak, mintha riport lenne – s ez is jól jött, mert azt el is felejtettem már, hogy szegény csákó, nagy könyvgyűjtő lévén elment Angliába egy értékes darabért, s a hazafelé úton a hajó elsüllyedt – s mint gazdag embert tuti megmentették volna – ha nem fut vissza már a mentőcsónaktól a speckó akkor beszerzett könyvéért a kabinjába... ekkor látták utoljára. S ezért, hogy a mama a minden diák kötelező úszástudásához kötötte a könyvtár megalapítását (ingyenes úszásoktatást mindenkinek!).

Majd az Emerson Hallba mentem, mert azt láttam, hogy oda áramlik a diáksereg.. s hát nem pont egy “Rape as a weapon of war – Rape in the DRC” (democratic republic of congo) előadásba futottam..? Kicsit abszurd, hogy mint kiderült úgy hírdették az eseményt, hogy lesz pizza s üdítő is.. volt, de én tele voltam, köszöntem szépen, nem kértem. Durva részletekkel teljes dokumentumfilmmel indult a dolog – én az usa út-induláskor valamelyik reptéren pont egy afrikás "mai" háborús-beszámolós könyvbe olvastam bele – s most ott volt előttem élőben a borzalom.

Az egész a Harvard Humanitarian Aid szervezése, akik csináltak /-nak egy összetett kutatást a közép-afrikai térségben egyre több országban egyre jobban terjedő szörnyűségről, hogy az okait, miérteket s hogyanokat jobban megértve tényleg vissza lehessen szorítani. Az egyik legsúlyosabb adat, ami megmaradt bennem: a megerőszakolások 56%-a a nők saját ottonában történik, többnyire éjjel, mikor alszanak a férjük oldalán, sokszor a családtagok, rokonok, szomszédok előtt, direkt megszégyenítésesen. 56%. Otthon. No more safety and security feeling, no, never.

Nem ültem végig, hanem átmentem a Carpenter Zongora Házhoz, hogy megnézzem – nem nagyon emlékeztem már rá, pedig aranyos. Úgy általában minden kisebb lett, mint volt amikor először itt voltam : - ).

Visszamentem még az Emerson Hallba egy másik előadásra: “Tasks for the new administration, US – China relations”, érdekes volt, bár egy őskapitalista, antidemokrata – realista prof tartotta, aki szerint mivel 10%-os a kínai gazdaság növekedése, így a környezetvédelemmel nem lehet semmi baj – s aki bevallotta, hogy az éghajlatváltozásról nem tud semmit. Hm. Tévedni emberi dolog.

Azért jó volt, szerinte: Korea, Taivan – nem lesznek gond, USA kivonul, visszahúzódik a szigetekre, elhagyja – mert nem tehet mást – a kínai anyaföldet. S Kína pedig anyahajóflottát fog építeni –hiszen “mindenki másnak van már”, neki is kell legyen. Pár éven belül lesz is, ezt jósolta mr szakértő prof..

Huh, hoszú nap lett, metróval be kzp-ba majd onnan haza gyalog – hosszú séta lett, hidegben, le a partra s kiséta a hotelig.

-

Április 9. Szerda - Boston

Második nap itt. Kijelentkezés a hotelből – csomag lead lobbyban, majd uccu a találkozóimra:

- taxival legelőbb is a Union of Concerned Scientists –hez, ahol ketten is beszéltek velem. Kicsit először hülyének néztek, de aztán beindult a dolog, látták, hogy nem kell mindent előről elmagyarázni;

- majd a KSG-ben ebéddel megtoldott előadás – mint kiderült amire menni akartam, az előző nap volt, de amit találtam, az is érdekes volt, web2-es fejlesztések, CIA-s előadóktól, hogy milyen belső kommunikációs rendszereket használ a CIA, a wiki-k ről és sokmindenről sok jó hangzott el. Ettem finomat, majd léptem tovább;

- a Clean Air Tak Force: kicsit elfelejtették, hogy jövök, de azért beszéltek velem, előbb az ügyvédjük, majd a “Tiszta szenes” arc, pontsabban "Transition coal"-nak nevezik ők, amivel foglalkoznak. Mint kiderült, bár küzdenek a szén ellen, azért igykszenek a tiszta szén technológiák területén is eredményeket felmutatni, hgy legalábbis a lehető legjobb változatú “tiszta” technológiákra tudják rászorítani a beruházókat, ha kell perekkel, sokszor sikeresen;

- majd volt egy szuper találkozóm a Kennedy School of Government Environment and Natural Resource Program at Belfer Center for Science and International Affairs, azaz az energiás és environmentes részlegének vezetőjével, Henry Lee-vel. (anti nuki is, teljesen, s ami szintén tetszett, s igazolta, hogy a Greenpeace jó úton jár: anti biofuels véleménye is volt teljesen, ahogy mondta az “the us bio-fuels program is nuts”. Nekik a Dupont, BP, Shell, Monsanto aszondta: 6-8 év, a DOE, azaza az amcsi dep.of energy pedig kissé túlzott önbizalommal, hogy : 1,5 év, mire meglesz a második generációs agro-üzemanyag, azaz mire tutira fenntartható módon tudják majd előállítani az azért akkor is még inkább agrofuels-nak és nem bio-dolognak hívott valamiket. Jó arc volt a csávó, igazi öreg harcos, mesélt a Harvard új H campus-áról, amibe hamarosan belevágnak, s ami példamutató lesz, nem kevés pénzért... 3-4 billió dollárért építik...

+ Ami nagyon jó hír, hogy ők csinálják Kínának, onnan érkezett felkérésre a tervet a kínai környezetvédelmi rendszer felépítésére (merthogy ma szinte semennyi alkalmazott sincs Kínában, aki eme igen fontos területen dolgozik - -s ezt jól megszabott keretek közt, rendszerben fel kell nagyon nagyon sokszorosára turbózniuk, ha nem akarnak a saját mocskukban megfulladni hamarosan... s ezt azért a kínaiak is tudják. Pl már most prioritálták a környezetvédelmi minisztériumukat - ahogy mondta, vannak a fontos, kevésbé fontos, s mégkevésbé fontos minisztériumok, s a fontosabb mindig felülírja a kevésbé fontosak rendeleteit, stb... ahogy az a valóságban mindenhol van- legalább Kínában kimondva van ez - nademost a ZÖLDSÉG minisztérium felkerült a legfontosabb kategóriába, ami azért roppant jó hír, tényleg, tessék ünnepelni! Nálunk sem ártana egy ilyen felfokozás már!

Mindezek után, megint enyhén lapos aggyal, belefutottam akarva – akaratlan (előző nap hallottam, hogy lesz, sőt, beszéd/-beszélgetés is volt a témában) egy szép, ünnepélyes s komoly tibeti tüntetésbe: az olimpiai láng San Franciskóba érkezése alklamából sokan leborotválták, -tatták ott a téren nyílvánosan a hajukat, lányok, is, méghozzá igen szép lányok is... s volt zsolozsma, volt beszéd, sok-sok felirat, sok gyerek, háromszoros hip-hip-hurrá a Dalai Lámának, ami kell. Aztán mennem kellett, majdhogynem lekéstem a gépemet emiatt – rohanvást alászálltam a metróba, piros-line majd ezüst line – hotel berohan, bőrönd s kis zöld tatyó kikér – most láttam, hogy utóbbi kezdni nem bírni a strapát... ...odaértem, utaztam megint.

-

Itt most hiányzik pár nap (április 10-11-12-13-14 - két tömény Chicagó nap, majd két farm vizit, Canton, Illinois, majd Rising City, Nebraska. Előbbihez, ahol kétgyerekes család TV nélkül, éldegél, hárman fellowk együtt utaztunk le kocsival Chicagóból - Iyad from Palesztina, s Suuad from Saudi Arabia - aki velünk táncolt először életében férfival, Rising City kocsmában, hát gyerek fiatal anyja...; majd tovább én egyedül vezettem, át az egész Iowán, Mississippi-menti túrával, fogfájásokkal, egy másik farmra, ahova rendőr kaluzolt el a végén az éjszakában, ) - majd bepótlom, amikor tudom.

-

Április 15. kedd – Denver

Első nap itt. Reggel 8 előtt futott be a vonat, ahol szuper kicsi saját szobám volt az emeleten. Állomás előtt ébredtem, szóval kissé kótyagosan taxiba, s el a B and B-ig, ami egy kis kastély-szerű ház, csodás fa betétekkel, tölgy. A lakók reggeliznek, én kaptam kávét, s a lobbyban, kicsi házias nappali szép nagy mélyillatú virággal, interneteztem kicsit, amíg ki nem költöztek a szobámból s rendbe nem tették. Készültem a mai American Solar Energy Association- os találkozómra, illetve kicsit egyebek.

Aztán szoba – szuper, erkélyem van, kilátás a Rocky Mountines-ra, s idesüt a nap – olyan tavasz van, hogy még, gatyában lehet lenni. Elrepült az idő, indulni kell városba, ahol második helyen találtam "másnapra kész" ingest, normál laundrit nem is. S buszállomáson kiderült, már nem fér bele reptérre menni bérelt kocsiért s onnan Bouldeba átautózni a találkozóra – úgyhogy busszal mentem Bouldeba, s ott egy landscape-architect leány megszólított s elvitt a Subarujával a Central Ave-re, az ASEA-hoz, ahova így korán értem, s volt időm a melegben a füvön üllve gondolatokat –kérdéseket újra össze-rendbe szedni. Mindig így kéne csinálni....

Jó fej volt Brad Collins, az igazgató, régi harcos ő is, s az ASEA illetve az International SEA már 53 éves!!! Kaptam anyagokat, s 50-dik évfordulóra készült duplakötetes könyvet is.

Haza busszal be centrumba, ahol tavasz, s elmentem venni Steak ... valami finom mexikói lepénybebugyolált vegyes cuccot, nagyon finom lett, a reptérre menő buszon megettem, majd alvás – reptéren kocsibérlés , kicsi Chevrolet, nem túl izgalmas. Hazavezettem Capitol Hill Mansion, s hogy majd még kimegyek az éjzakába – de nem teszem, hanem alszom!!!

-

Másnap – második nap Denverben.. ki hitte volna, április 16-a.

Igazi hóviharos, hideg ronda idő.....kicsit elcsesztem a találkozót, mert először a rossz helyre mentem – igaz , így legalább láttam kicsit a helyi gazdagok hol laknak – rózsdombos érzésekből, nagyon frankó helyeken jártam, csak aztán az erősödő hóviharban nem láttam semmit... – kaptam útbaigazítást a NREL, azaz National Renewable Energy Laboratory Visitor Centerben (amit a DOE futtat több más labor/kutatóállomás mellett, amik között ott van Los Alamos, s egyéb finomságok is), s odaértem végül fent a hegyen a Wind Technology Centerbe. Egy policys-abb fickó fogadott, meg egy Senior Engineer – aki rengeteg nagy tudású emberke volt, s nagyon klassz bemutató előadást tartott arról, hogy hogyan állnak a széllel itt – csak Észak és Dél Dakota (vagy, atyaég, valamelyik másik É és D állam ok voltak azok..? )) területén elő lehetne állítani az USA áramszükségletének a felét szélenergiából - - ahogy azt a téképek mutatják – és akkor még NEM számoltak a védett, termésszetvédelmi területekkel, se a hegygerincekkel, ahol sokan nem szeretnének szélmalmokat látni.

Körbementünk aztán kocsival a “telepen”, megnéztük a tesztelési épületeket, az első, ahol a nagy lapátokat tesztelik, brrr, izgalmas volt, most egy óriási lapát volt beszerelve, nem emlékszem, pontosan milyen hosszú, de nekik is ez volt a legnagyob, Mitsubishi – na és mindenhol lehetett fotózni szinte, de ott nem...

S megnéztük az új, hidrogénes próba-telepüket is, s a kétlapátos szélkereküket is a mezőn, s azt az épületet is, ami "dynamometer test site" – vagy mi, amiből a legutóbbi időkig szinte csak nekik volt – de ma már a nagy szelesek építik a sajátjukat.

Szóval így a végére miden ok lett. Ahogy eljöttem onnan megálltam, s átvettem a cipőt, átázott zoknit, stb – húúú- jól befűtöttem a kocsiban, mert azért rendesen átfagyós is volt a site-trip. S vissza Denverbe, ahol kiváltottam az ingjeimet, s kaptam jó tippet egy mosógépes helyre – ahova elmentem, s egy igazi nagy teremben kiokosodtam, hogy hogyan lehet magamnak jól mosni – helyes helyi lányok segítettek, meg az ottani bácsi is, mert először persze csak fehérszennyesnek való normal bleach-et vettem az automatából, amit kicserélt nekem.

Aztán még autóztam egy nagyot a Colfax Ave-en, meg körbe körbe, fotóztam esti fényeket. A Capitol Hill Mansionban várt a rendes szobám, ami jó volt, mostam trikókat, fehér cuccaimat, amiket nem mertem beletenni a vegyesbe.

-

Denver – harmadik nap, április 17.

Reggel kicsekkolás, s reggeli a B and B szép reggelizőjében – a jó fej szakács csávó (aki amúgy volt katona, s akivel volt pár érdekes beszélgetés-köröm proliferációról és leginkább a hagyományos fegyverek okozta pusztításról – ja, mert a ControllArms –os pólóm volt rajtam, s ő örömmel lecsapott rám, hog y” Hej, you are an arms-freek, man?” – dehát I turned out not to be and gave him my lessons on the urgent need for an international arms trade treaty, etc...------------nade a reggeli érdekes volt : édes góffri mézes szósszal leöntve, s mellette sült bacon-szalonna... még jó, hogy volt gyümölcs is elég. Az éjjel érkezett helyes amcsi párral is csevegtünk reggeli közben, a lány tanítónéni volt, helyesek, alig várták, hogy menjenek túrázni a Sziklás-hegységbe.

Aztán gyorsan ügyesen odaértem a National Renewable Energy Laboratory’s Visitors‘ Center-be, ahol jött .......... Nuan, az External Relations vagy minek a vezetője, idősbb faszi, igazi profi idegenvezető s "céges külügyes". Előbb itt is, mint előző nap a Wind Tech Ctr-ben, kellett belépő-kártyát kapnom, amihez kellett útlevél és vízum-papír, majd kicsit nehezen indult be a beszélgetés – kicsit kiokított a történelmükről – de mivel sokat elolvastam a neten is, bele tudtam rendesen kérdezni – s hogy pl a mindenféle fejlődő országokkal való kapcsolatok felsorolásból miért hiányzott teljesen Afrika... “...oh, yes, it should be there, it should be there! ... during the time of xy president we did have a lot of cooperation with African countries.... ” volt a válasz, ehm. Nade amúgy laza volt, s lehet, hogy a jövőben még segít is magyar –amerikai kapcsolatok (tovább-)építésében, ha kell.

Körbevitt kicsit aztán a telepen, sok épületük van, külön helyen tesztelnek mindenféle napelemeket, köztük ma már széles körben árusítottakat is – a megrendelők többnyire cégek. Bevitt az üzemanyagos épületbe – hiába húztam le neki korábban az egész amcsi agro-üzemanyag-őrületet, múlt századi DOE honlapostul, “vesztünkbe rohanunk”-ostul, stb... .. s ő is mondta, hogy hát igen, ennek a biznisznek a krémje már oda van... - - nade bevitt megmutatta a kicsi bio-fuels – gyárukat, ami az épület hátuljában üzemel, s amit majd bővítenek, hogy további nagyobb cellulóz-alapú agro-üzemanyagos kísérleteiknek legyen elegendő terepe.

Miután megvoltunk mindezekkel, kérdezte, mit csinálok.. .. s mivel hajnalban a fogamra ébredtem s hidegvízes enyhítésekkel s dupla-Cataflámmal tudtam csak nekivágni a napnak, mondtam: dentist, s ő letelefonálta, hogy a visitor centeres kis hölgy kerítsen nekem fogorvost hamarjában a környéken, s úgy is lett, s mentem, s vártam, s kitöltöttem megint sok cseszt, s a végén a doki rábeszélt, hogy ne csak kicsit nyissa meg, hanem kvázi nagyjából száz dolcsis saját + 77 dolcsi biztosítós gempáért jól meg-root-canalozzon engemet, s lőn.

Utána béna de boldog szájjal bankoltam hamarjában, két 500-as csekkemet kesselve rögvest, s még kávé is volt. Fiatalokat kérdeztem aztán, hogy merre s hogyan, ha kora este már reptér, s elfele: s mondták: ott a hegytető, rajta antennák – erre s arra menjek, s odaérek. S így is lett, s odaértem, felkacskaringó szerpentínó, láttam őzeket, s egyre vadabb hegy-berkeket, majd a tetőn antenna-rengeteg alatt megtekintettem Buffalo Bill sírját, végakarata szerint oda temették. Lefele kábán újabb kávéval, s meg se állva reptérig hajrá, ahol elfelejtettem persze teletankolni leadás előtt, de sikerült kihajtani, s tank, s vissza, s lead, s reptér, s aloha, utazás.

Április 4 Péntek

Huh, éppen vonaton már Boston fele, elértem, pedig a 3 ingem nem hogy 5-re nem, de 6:20-ra sem volt még kész – íyg a mosodás fickó állta a taxi 10 dolcsimat a Penn Vonatállomásra, amikor már csomagokkal együtt visszamentem félre s még kellett vagy öt percet várni, míg odaért a kollégája a másik üzletükből.... s odaért, s én leintettem egy taxit, s beakasztottam az ingeket míg hátramentem csomagot berakni csomagtartóba, s mikor visszaérve beültem, akkor láttam, hogy az előző kedves utas otthagyott valahol frankó fenső helyen egy pohár kávét, ami ráborult a frissen mosott fehér ingek zacsiból kilógó aljára, meg az öltönynacimra, cipőre, folyt szépen a kávé a kocsipadlón... - - hál istennek erre már csak nevetni lehet, s ahogy elmeséltem a csávónak az inges sztorit – hát ő is jót mulatott. Nade vissza péntekre:

Első nap NYC-ben: 3 találkozó, rohanás egyikről a másikra, a taxikban is készülve, hogy mit is fogok kérdezni. Hm. Soha nem lehet szinte eleget készülni.

Reggel Jackie (Peru) Irinával (Románia) feltelefonált a lobbyból, hogy menjek már: John Whiteheadhez megyünk, volt helyettes államtitkár, CEO of Decommissioning Sept 11^th, vezette sok évig a Rockefeller Alapítvány befektetői részlegét vagy mit ( http://en.wikipedia.org/wiki/John_C._Whitehead ), 38 év a Goldman Sachs - nál...– szóval nagy öreg róka, 86 éves. Taxival mentünk, de bedugult, szóval kiszálltunk, s futóléptekkel kicsit túl is mentünk a házon, végül meglett, fel a kb hatvanadik emeletre, vagy lehet, hogy csak 40-50, s szép iroda, specially for J.W.

Kicsit megilletődött volt a társaság, mindenki röviden el kellett mondja, hogy “micsinát’-mitakar”. Az öreg kezdte, profi rövid élettörténettel, hogy hogyan dolgozottt sok-sok évig, első vezetőként is sokáig, stb, stb, sok sok civil szervezet vezetői testületében is benne volt, s elnökölt is sokat egyszerre, olyan nagyot is, ami emberi jogi díjat oszt pl Bushnak is : - ( *..én azért megkérdőjeleztem/-zem, hogy lehet-e így sokat egyszerre jól csinálni... ...amúgy van könyve az öregnek, “From D-Day to Ground Zero”, merthogy anno vezetett egy csapatot a partraszálláskor, ami nem semmi.

Irina sokat beszélt, mintha betanult szöveget mondott volna fel, bemutatkozás, profin megírt két oldal elszavalva – J.W reakciója, hogy, “Oh, ismertem Csaucseszkut, meg a feleségét, hogy is hívták, .. ja igen....., sok jó sztorim van...” hál istennek nem kezdett bele. Aztán jön Jackie, ő is rendesen odatette, hogy mennyi cége van, volt, lesz, stb, majd Christian (Columbia – az egyetlen igazi politikus felónk, ő külön jött, már ott volt), normálisan, én a végén: mondtam, Mr. J..W. csináljon(még több) történelmet, s legyen rajta, hogy szülessen egy energiahatékonysági és/vagy megújuló energiás nagy nemzetközi díj, mint a Nóbel – THINK BIG, why not.? A beszélgetés inkább inkább az öregnek volt jó, de mesélt is érdekeset, hogy a Rockefellerek melyik cége az igazi pénzcsináló, sok kicsi általuk elindított társaságból jön igazából a sok lé - s hogy koncentráljunk az éghajlatváltozás előnyeire –gazdagodjunk meg rajta, ha már.... – igaz vén kapitalista karvaly disznónak tűnt, ahogyan ezt előadta, s hogy már igyekszik csak a civil szektorban dolgozni pár éve. Aranyos, de igen jellemz mondata volt: “...I ‘ve become interested in clean water in the last year or so...”.

Ami még tetszett, hogy a Goldman Sachs-nál ha odament hozzá valaki egy “óriási” ötlettel, akkor mindig azt mondta, mintegy az ENTREPENEURSHIP témára legjobb példaként, hogy akik elfogadták az ajánlatait anno, azok igaz enrepeneur-ök voltak. Amit mondott nekik nagy ötlet esetén::

- adok két okos, tehetséges fiatalt teljes munkaidőben;

- pár millió dollárt, azaz a M and S –t anyagi háttérnek;

- de ha nem jön be a cucc 1-2 év alatt, akkor repülsz, s vége a karrierednek.

Voltak jópáran, akik nem vágtak bele, inkább másoknak adták a dolgot, vagy feladták.

Volt a végén fényképezkedés, adtam neki E(R) N-Amerikai GP forgatókönyvet, aminek örült, majd váróban még kicsit beszéltem a feleségével is, aki úgy tűnt, nem nagyon tudja, hogy mi fán terem a klímaváltozás, nade mindegy, majd írni kell neki levelet, kérte.

-

Rohantam le, el s taxival ki a Columbia University-re Prof. Edward Lloyd-hoz, aki igaz environmental professzor, akikből állítólag kevés van, a Harvard is csak mostanában vett fel egyet úgy 50 év után először, ahogy mondta. Ő viszi az Environmental Law Clinic- et, ami mellett fut Human Rights Clinic is az egyetemen. Összesen 26 ilyen klinik van szerte az usában, s még pár itt-ott a világon, de szeretnék, ha több lenne. Jogász-diákokkal együtt felvállalnak ügyeket, lokálistól nagy nemzetköziekig, s küzdenek keményen. Nem attól jók, hogy sokat megnyernek – sőt – ha mindet nyernék, nem lenne jó: mert határterületi ügyeket kell bevállani, hogy fejlődjön is az a jog, a kutyafáját neki! S ha vesztes is egy ügy – máshol “behozza” könnyen a befektetett energiákat.

Mr. Lloyd amúgy nagydarab, roppant kedves ember. S én is szuper hangulatban, mert amint beléptem azegyetemre, elfogott valami otthonos érzés, nyugi, biztonság, más teljesen a hangulat, of course, mint az eddigi céges vag yakár nagy ngo-s helyeken. S elvitt Edward ebédelni, egy szomszédos épületbe, felő szint, koloniális stísus, ha van olyan, elegante, magad szeded a kajádat-sztájl, sok finomság, egyenruhás csinos pincérek, spk ügyes értelmiségi együtt ebédel. Mi is ettünk, s jót beszélgettünk, hogy miért csinálták az Eart Institute-ot, s hogy mostanában hogy nőnek ki környezetvédelmi csoportok a korábban rendesen megalapozott, diákok által vezetett és koorinált (de profi alkalmazottakkal dolgoztató) Public Interest Research Groups-okból országszerte kampuszokszerte. Mr Lloyd ismeri Mr. Fülöpöt, s más magyarokat is, s Bécsben is, akit kell. Mesélt nyertes ügyekről, hogy hogy kapja meg New York mostanában a dugódíjas rendszert, stb.

- -

Innen is rohanás tovább taxival az egyi legkomolyabb itteni zöld civilhez: Environmental Defense Fund, Head of International Climate Work – Mr. Peter Goldmark – akinek magyar gyökerei vannak, zeneszerző nagyapáról/dédapáról még valami rövidke utcát is leneveztek Budán, ahogy mondta. S a Szilvássi Lajos féle sokoldalú gúlával zárta a találkozót (ami “feladványt” sok évszázadig nem oldott meg senki, aztán hirtelen jött egy magyar csávó, s hoppsza nesze, odatette; s az egyik helyes asszisztense is félig-meddig magyar.

Mr. Goldman is vezette egy darabig a Rockefeller Foundation-t, egy napra két ilyen arc, huh, sok a jóból; ...ennek a másiknak el is felejtettem mondani az egyiket...

Igazi vezér a csávó, pörög, irányítja a beszélgetést, esélyem sincs nagyon, hogy átvegyem az irányítást, nem is baj, úszom az árral, érdekes a beszélgetés, politika, cégek, törvények, (összehoztak vagy 20-30 óriást, nagyot, akik hogy támogatják a Lieberman-Warner Bill-t, minimum, azaz egy Cap and Trade szén-kibocsátásijog-kereskedelmi rendszert, amit az EU-énál szerinte ők majd már jobbra csinálnak, ami megy a Szenátus elé júniusban – s hacsak McCain nem áll mellé, valszeg nem megy át, illetve akkor sem biztos, mert nem akarják a demokraták sikerként odaadni most neki, of course.. pfujj, politika, pfujj!... viszont az, hogy a sok nagy cég mintegy ezzel nyilvánosan, s együttesen a klímavédelem sürgőssége mellett letette a voksát, az nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megváltozni kezdjen a politikai klíma, hogy végre felfogják egyre többen a süketfajd döntéshozók, úgy a Házban mint a Szenátusban, hogy mi a fene is van, hogy már mindenki csak rájuk, a felelős s hosszútávra előre JÓ irányba merész célokat bevállalva irányt mutató politikai megnyilvánulásra vár, hogy legyen már valami országos szinten is...) ...igazi politikai papírtantusz, lassú, szállingózó leeséssel...

+ hogy csak induljon el a (klímamentő-)vonat, ha nem is egyből lesz rajta minden szuper, pl ott lesz a CCS, szén megkötés és tárolás, és/vagy akár a nukes, de “...csak induljon el a vonat, s ha már elindult, s a CÉGEK elkezdenek versenyezni egymással, hogy ki hol ül, s ki vezet, ki miben mit dirigál, akkor majd az, s csakis az lesz képes megállítani az éghajlatváltozást, nincs más ekkora erő a Földön... “ , ja, true.. – csak hogyan, s mennyiért, s kinek, újabb ipari kolonalizáció, vagy sem, decentralizált redszerek profitja hol marad – vagy nem, stb, stb. //S azért azt elfelejtette mondani, hog y a carbon-tax mennyivel egyszerűbben megoldhatja esetleg a problémát, biztosabb és egyszerűbb hosszú távra szóló stratégiai (beruházói) tervezést lehetővé téve a cégeknek, további bizonytalansági/risk tényező nélkül, ami a cap and trade esetén az árakkal azért fennáll....

Nem adott sok időt, de az tömény volt, s mondta, hogy meghívna magához, de elutazás előtt van, s így nem tud, de majd máskor.
Beszélgetés után még összeválogattam ami volt anyagot, illetve körülnéztem az irodájukban, iszonyú profi az egész.

-

Utána az épület melletti ......-ben, ahol a Nagymamás napon is, ettem egy nagyon finom 3-húsos sajtos pizzát, s kávéztam, próbáltam összeszedi az agyamat. Nem nagyon ment, így visszamentem a hotelhoz, ahol körülnéztem az Ambassador’s Grill bárban, s ott találtam Dr Samuel Thenyát 5 kenyai barátjával (Shu és Angela férj s feleség, orvosok, Mariana –ENSZ-es, Tim, aki egy igazi maszáj vékony pnege gyönyörő fiatal nő német férjjel, s ...... adajka/bébiszitter, aki szintén roppent kedves volt a nagy melleivel , amiket később amikor egymást fényképezték vadul akkor mindig rendesen nevetve kidüllesztett merészen), ittak, s hívtak, csatlakozzak. Én előbb fel szoba, ruhacsere, sms-ek, mittudoménmi, majd le, s csevejek, majd végül együtt elmentünk Mariana (? Azt hiszem így hívták az ENSZ-es fő-mamman kétgyerekes nőcit –aki azért közben durván jól ki volt öltözve, kicsípve). Nagy kocsival mentünk bele a város buliszívébe,a Zanzibár kocsma-étterembe, ahol én álltam egy kört, majd minden mést ők, nem hagytak fizetni. Volt sok beszélgetéske, majd táncolások is, asztal körül, s sok vicces is, amikor a ellazuló feketék nevetve átveszik a mozgás-terepet, s bár két-három latino csajszi bepróbálkozott, hogy ők is ropják, s egy igazi amerikai kinézetű (már elnézést, ahogy azt sokan hiszik . de persze ilyen nincs is, nem előjtáletezek, jó?) csaj is – azért a vezető táncos-csoport mi voltunk tutira.

Hazafele becsíve a társaság - a sofőr nem!- kicsit eltévedt, de végül visszaértünk, s nagyot aludtam.

- - -

Április 5 Szombat

Napsütésre ébredni mindig jó dolog, s ha az ember sok szép felhőkarcolóra kilátással ébred, az sem rossz. Hát igen, ez a baj a túl jó szobá(i)mmal: szinte nincs is kedve elmenni az embernek. Azért egy idő s nagy zuhanyozás után nekivágtam, nyugisan el a Grand Central vasútállomás érintésével, majd végig a Bryant Parkhoz, ami nagyon tetszett, friss zöld fű, nap süt, olvasószoba kihelyezve a padokra, kinti székekre a parkba, mindenki nagyon bágyadtan ül, mereng, beszélget - hát ilyenkor kissé egyedül tud azért lenni az ember.

De tovább a Times Square-re, ahol mit tesz isten, tényleg megérzezni amerika lüktetését, hogy az ott egy igazi szív, áramlik a sok nép, ázsiaiak nyugati típusú esküvője ott az utcán felvonulós-fényképezkedős, fényreklámok mindenholezerrel, hogy a Dalai Láma így, a 3 elnök jelölt meg amúgy, s sok cég meg így meg úgy. Tetszett, sokat fotóztam.Közben kezdett elbújni a Nap a felhőkarcolók mögé, hideg is lett – bementem fotósboltba érdeklódni a G9esemhez ezt azt, van-e.

Majd felsétáltam végig a Centrál Parkig: “Ó a Centrál Parkban horkoló piás, dzsungel mélyét járó oroszlánvadász, bla-bla-blo bé-bé egy srófra jár ő, blö-blö-bé ba-ba..sokféle a népség a gép ugyan az” jesszum, már nem is tudom, hogy is van ez – Kedves Családtagok! Kéretik a megjegyzés rovatba a helyes sorokat beletenni nekem, please, tenk jú!

S a Park előtt már nagyon éhesen ettem két hotdogot, majd lófra a szélétl egyre kicsit beljebb, túl a koripályán, fel a bokrok közt a sziklánál találtam igazi mászókat gyaorolni – kicsi ázsiai leányka, max 5-6 éves, de inkább fiatalabb úgy kúszott fel, hogy csak lestem, le en essen, majd át a fák közt, szobrok itt ott, ahonnan valami zene jött: görkorisok, deszkások és pár cangás, s 3-kerekűs családostul partizott, nyomta a dídzsé, táncoltak a görisek, feketék majdnem mind, csodaszépek, sok kicsi gyerek is, meg megálló parklátogatók. Maradtam, toporogtam, majd leülltem, s megsodortam s jól elszívtam ici-picit. Később lett több is, lealkuvám a nagy arc mindenkit szeressünk emberemtől. Görkorit nem adtak kölcsön, de volt éneklés is, s nagyon komoly táncok is, s suhanások körbe – ja és igen, egy kolompon doboló s egy óriási reszelőn pergető is. Fotóztam, s videóztam, de mint később kiderült, azt nem szeretik annyira. Mikor már jó ideje teljesen sötét volt, s a többség elszivárgott, mentem én is utamra. Sziklamászos résznél a bokrokból ahogy előbukkantam majdhogynem letámadott egy szép nagydarab kutyamutya, mint kiderült, Jackson, aki gondolom nem értette, hogy mit akarok a bokorból,s védte a sétáltatóját, Michaelle-t, akivel aztán jót beszélgettem, s Végül Jackson pof ánnyalásig vitte. Továbbmenve újra belefutottam a koripályába, s döntöttem: bérelek!

Mentem is, de mű-korit adtak, ráadásul aminek nagyon alul egyből recéje van az elején – így akkorákat estem, hogy csak na. Tenyerem, sipcsontom, combom, jajj, de szép is, amikor fáj a sport! Nade megérte, mert közben olyan igazinyújorki koris estém sikeredett, hogy még: volt pár igazi profi, bomba alakú jégtáncos leány, s pár fickó, akik bent a lekerített középen figuráztak, bepörögtek, forogtak. Volt jégtakarító félóra szünet is, amikor ettemburgert s ittam forró csokoládét s sikerült a félvér karbantartó lányával elkezdeni beszélgetni (még befejezi a sulit, majd elmegy egy év Beauty School-ba majd pedig Criminal Justic-t akar tanulni s a CIA-nál melózni : - ), kétszer is elmesélte, ahogy jöttek oda az ismerősei, s hogy itt mindenki szinte ismeri egymást, s hogy az utolsó előtti estét fogtam ki, meleg nap után, a végén én is trikóban koriztam.

Azért nem szoktam a fiziklis szántást – teljesen kinyúltam, hazametró és nagy alvás következett.

- - -

Április 6 Vasárnap

Felhős idő, késői ébredés. Fut az idő otthon, talán még interneteztem is kicsit, ja és igen, kisebb alsóneműmosás, mert így gyakorlatilag sokkal hamarabb megvagyok, amíg nem gyűlt össze sok nagyobb darab szennyes is, mintha elvinném az apróneműt gépes mosodába. Ingeket még szombaton beadtam a 45-dik, azaz a szomszéd utcába.

Aztán elindulás, Grand Central s metró fel Észekra, a Park jobb, azaz West oldalán. Ott hirtelenjében egy nagyszabású GÖRÖG felvonulás-fesztivál jött szembe, mint megtudtam a görög függetlenség napját ünnepelték a helyi görögök, sokan. Voltak ott iskolák, templomi közösségek, s ki tudja kik még, sokan, lengő kék-fehér zászlók, halleluja, minden, ami kell. S közben ott termett hirtelen a MET, a Metropolitan, s hát mit tehettem mást, bementem. Laptopomat csekkolták, majd két dollár adományért uccu, nekivágtam. Afrikai, ‘óceániai’ majd modern amerikai művészeteket nézve, sokat fotózva, néhol egész sorozatokat. Volt jó pár modern arc, azaz festő, akit ismertem, ám akinek sok új képével találkoztam, nagyon szerettem némelyiket. Legvégül még a friss rap-kiállításon is körbe tudtam menni, hát az is tetszett, nekem bejönnek a durva színek, ha okosan van összepakolva harmóniába a cucc.

A vége is izgalmas volt, tiszta Mátrix: elkezdtek minket kiterelni a teremőrök, s ahogy egyre kintebb értünk, ők egyre többen lettek, öltönyösök, s nem hagytak megállni fotózni, se semmi, néha szonte bunkón terelgettek kifele, s mire a hallba értünk töménytelenül sokan lettek, körbeálltak több sorban, s nézték, ahogy lassan kiszivárog a nép az épületből. Szertartás jellege volt a dolognak, mintha egy nagy múzeum kapuzárásán lettem volna : - ).

Kint még belementem a Centrál Parkba, fák, baseball-ozó ifjak és gyerekek, majd a tó,a Reservoir, ahol futottak körbe a futók, s ahol fújt a szél erősen. Hangulatos hely a park, s ahol meg átmegy rajta az út, félig besüllyesztv, az is végül is ok, szép, tele virágzó aranyesővel és sárga taxikkal.

Innen már haza-metró, bírom a NY-i metrót, hogy mozaikolva van kirakva mindenhol az állomásnév, az utcaszám, s néhol egyéb képek is.

A Grand Centrálnál igazi durvánkidolgozott testű fekete rapper-tánccsoport bemutatójába botlottam, két “harcos” profin összehívta a tömeget, majd jött a show, tánc és múű-torna a javából, két igazi playboy, majd a fiatalok következtek, s közben persze többszöri kalapozás-vödrözés. Adtam összesen 7 dollárt én is, s fel is vettem remélem jó sokat, majd csekkolni kell még.

Hazamentem a 44-dik utca és az Első út sarkán lévő csupa-tükör-lobbys hotelomba, s elmentem egy rövidet úszni a kilátásos ámde kicsiny uszodába a 27-dik emeletre a nyugati toronyba, majd gyorsan el találkozni Péli Peti barátjával, Viktorral, aki igazi itteni arc. Valahol tán a harminchatodik utcánál egy kocsmában ettünk csirkeszárnyakat, s ittunk sört, majd el az Empire State Building-be, ahol szerencsére semmi sor nem volt, így hamar feljutottunk a kilátószintre, ami azért világcsodája-körpanorámás.

Utána én még lemetróztam a Washington Square-ig, hogy beleszagljak a majdnem-downtown-i éjjeli életbe a New York Egyetem környékén; ám ott erőmből már igaziból csak két igazi mekis sajtburger befalására futotta, kicsi sétával – s hirtelen lerohant a hétvége egésze, s gyorsan taxibavágvamagamat hazasepertem.

- - -

Április 7. Hétfő

Utolsó NY-i nap, reggel bepakolás (egyre gyorsabban megy), majd kis internet-kutatásos készülés. Három tali: Natural Resource Defense Council – igazgatónő, nagyon értelmes nő, de sajnos csak kevés ideje volt, Viszont sok anyagot hoztam tőlük.

Aztán UNDP: ettől féltem legjobban, mert nem olvastam rendesen végig mindent róluk – persze nem is lehet .. két emberrel beszéltem egyszerre, s a kezdeti nehézségek után azért belejöttünk, s nagyon szem-nyitogatós találkozó volt, ha nem is értettem mindent, amit mondtak : - ).

Volt időm ebédelni, most először találkozós napon!!, s amit Zuzana (szlovák fellow) javasolt, kipróbáltam a BÉKA-logós Saeke Sushi –t a 43-dik utcában, nagyon bejött, nyitni kéne egyet Budapesten!

Még volt délután egy UNEP-s találka, szintén egy aranyos, s okos, régi motoros nővel, akinek szintén nem volt túl sok ideje – kb 45 percet beszéltünk, majd sok-sok anyag összegyűjtése után irány vissza a hotel-lobbymba.

Kis leülés, majd nekivágtam cuccok nélkül, séta le a vízhez, majd visszafelé a mosodába – s innen minden kezdődik előröl, legalábis a mostani jegyzetet tekintve.

utolsó nap W DC - út NYC, ott UN Milennium Hotel királyság

-

Április 3 csütörtök

Utolsó nap W DC-ben, amikorra nem lett, majd végül mégis lett egy találkozóm, Jan összehozta Ken Bossonggal du 4-re. Nagyobbat aludtam, s 10-től kb két órát, délig eltartott, amíg bepakoltam s csináltam s ettem közben reggelit a még meglévő tojásokból, virslikből.

Délben ki kellett csekkolni – jött az aranyos takarítónéni. Lent a lobbyban hagytam üzenetet minden EF fellownak, vagy még 8-10 főnek, kicsi papírokon, hogy ciaó, s majd szíjú, stb.

Aztán elkezdtem Kennek is utánannézni, s ezzel is elment még egy fél óra. Nade végül elindultam kb fél kettőkor, először a postára, ahol feladtam egy kisebb dobozban az első prospektus-adagot + két trikót (amit a GP irodában , illetve a amit a GP Warehouseban kaptam a mászáskor+ magasnyakú pulcsit.

Aztán egyenest a Capitoleumhoz metróztam, s ott fotózás + Jan hívott, s beszéltünk Chicagóról, Denverről, stb.

Majd leséta a “The Hill”-ről bele a ”The Mall”-ba, “Reflecting Pool”, nénik against circumsticion, vagy hogy írják. S közen szitáló eső, szél, túristák – pl öregecskék csoportja a széltében kétkerekű új vicces motoros állva-gurulós izékkel.

Majd Botannical Garden – orchidea-kiállítás, s a nagy üvegházben fel a pálmák korona-szintjére – ez nagyon bejött – s a párás, igazi dzsungellevegő is.

Majd tovább, benéztem az Indian Art Múzeumba – illetve kintről – bent csak a hallig mentem: nagy üres fehér, csíkosan szűkülő kupola, jól néz ki, de időm nem volt már bemenni.

Tovább a Mall-on át, Hirshorn Múzeum, ami körépület, frankó stuktúra, előtte a szoborparkocska – ami igazán nem volt olyan nagy szám.

Majd végig eléggé sietve el a Smithsonian főmúzeum előtt, fel jobbra a Reagan ház előtt el fel a K utcáig, ott is a Starbucks-ba, de nem az elsőbe, hanem a másodikba – aztán kiderült, hogy még az sem a jó Starbucks volt, mert arrafelé minden 2. sarkon van egy – így kávéstól átsiettem, s végül meglett Ken – nem is olyan ilyesztő, mint a fényképről tűnt.

Rendes volt nagyon, adott kontaktokat, meg tanácsokat.

Aztán az esőben haza, hotel, ott fújtam egyet, majd nagybőrönddel s teletömött hátizsákkal s rálógatott kistatyóval, a talált nagy esernyő alatt el metróval újra az Union Station-ig, ahol volt még időm körbesétálni, fotózni, baromi nagy, szép, szinte inkább mondhatni csicsás épület, szép ívekkel, körvonalakkal, bent egy emelt körcafé, szobrok – majd a vonatok ele terjedő részen szintek egymásbacsúszása, sok fiatal, tisztára egy bevásárlóközpont – s közben meg csekk-in, mint a repülőtéren. Dumáltam egy Leaders-Tanácsadós csajjal, majd végre áteresztettek.

Vonat ok, de ledöglött az első állomás előtt, majd kicsit beindult, s beértünk az állomásra, de ott is maradtunk, “engine is dead, it is dead, dear ladies and gentlemen” – kellett ott még plusszban várni újabb min ¾ órát, mire jött a másik vonat – ahol előbb volt hely -éppen hogy, majd amikor jött egy idős fekete házaspár, én is átadtam a helyemet, s állva írtam képeslapokat. Ja, előtte jó beszélgetés egy drogüldőzővel, aki mondta, hogy manapság a cucc többsége az EU-ba áramlik, mert annyival jobb az euro, többet ér ott, hát ott adják el. S a párrral, akik még a 4-ülésesen ültek, jól kibeszéltük a PDA-kat, BlackBerry-ket, s ami a csajnak volt, Mac Apple kicsi baszt – az tetszett a legjobban, nagy kijelző, mindent ujjal csinálsz, kinagyítom, kicisnyítem – Szaszának nagyon tetszene : - ).

Majd újra lett hely egy nem teljesen normális fehér nőci mellett.

Majd álltunk hol 5-10, hol 20 perceket sokszor, mert NYC előtt bekerült elénk egy helyi lassú vonat – s nincs más út, várni kellett – shit.

A 19:10es indulással (a tervezett 2,5 óra helyett) éjjel majd’ fél kettőre értünk be a Penn(sylvania) Stationre – amiből azért kettő van, hogy összezavarják az embert: a New Jersey-i NewWart(vagy mi) –amit egy az egyben szinte úgy mondanak, mint New York-ot, persze, naszóval azt is, az utolsó előtti állomást is PennStation-nak hívják.

Huh, megérkezés: bolt, ital+ kicsi bor. Fent aztán egy csirke grill utcai árustól, fincsi, helójjeppííjájéé: megjöttem, NYC!

Taxival el a UN Millenium Hotel Plaza – becsekk, s 38.emeletere fel – ahol egy lakosztály fogadott, beszarásosan jó kilátással, két hálóval.. : - )

..ettől táncos kedvem lett – de megtartóztatva magamat, inkább lefeküdtem, miután kicsit még kutattam a neten a másnapi találkozókhoz.

hát majd jön a többi, most megyek a napsütésbe ki a karcolók tövébe sétálni. Tessék commentet írni, ha elovassa valaki. Vagy ne. Nade aloha,p

- - -

beindulás

Márc 30 -vasárnap

Többnyire bent maradtam a hotelban, csunya idő – esős – elmentem ebédelni – de csak egy boltig jutottam – a tegnapi naptól s az egész héttől fáradtan – bevásároltam, hogy kis szobám kis konyhájában csináljak magamnak kaját.

Délelőtt igaziból "csak" aludtam s a blogot irtam, a tegnapot - délutánra már majdnem nekiindultam, de aztán inkább nekiestem a programomnak, hogy legyenek plussz találkozók még itt Washingtonban, NYCity-ben, s Bostonban.

Éjjel 3-ig dolgoztam mindezen- de haladtam.

-

Márc 31 - Hétfő

Első „bevetési” nap, nekem előbb a NIRS, Nuclear Information Resource Service, aztán Departement of Energy –

NIRS-hez sokat kellett kifele menni – reggel egy taxi nem akart elvinni – ahogy a másik taxistól kiderült, nyilván a rövidebb, belvárosi, jobban fizető fuvarokra hajt. Fuck him s excuse my language.

Szép úton vitt a taxi – bár külvárosi esős hangulatban.

Michael Mariott jó fej, majd’ két órát beszélgettünk – nagyon sokat elmondott az usa nukes és egyéb energiahelyzetről. Rálátás, átfogó, gyors összegzése - tényleg mázli ezen szempontból ez az út, hogy lehet sok profi fejjel találkozni, beszélgetni .

Aztán metróval haza, vettem napijegyet. Illetve nem is haza, hanem a Department of Energy-be – nagy épület, szép környék, a Mall-nál.

Korábban értem oda, mégis késve értünk fel az értem lejövő csajjal, mert nagyon megnézték a laptopomat– komoly 5 fős társaság várt már – szél, nap, geotermál, hydrogén és egy policy-s + weatherization csávó, aki büszke volt a MEM-re, Bush klímás különutasságára--- a többiek korrektek voltak. Én kinyúltam azért – figyelni kellett nagyon – s ők is kérdeztek rendesen.

Utána vagy másfél óráig elnézegettem lent a lobbiban a Manhatten Terv + egyéb energiás fejlemények kiállítást, ott figyel Leó és Ede is - én meg odafittyentettem egy 20 éves Csernobil -pénzreragasztós matricát a biztonság kedvéért.

-

Utána átsétáltam a szemközti Smithsonian kastély-kertbe, kétoldalt múzeumok, afrikai, s másik – s találtam egy óriási esernyőt, s szemergélő esőben császkeráltam körbe, s utána át, evés célzattal – s be a National History Museumba – ahol nagy elefánt, afrika hangok, madarak, sok fossil- ősgyík csontváz - -és eljutottam a Fossil Caféba, ahol ölég szar kaját ettem s ittam egy kis bort – s tanulmányoztam a múzeum-térképet.

Aztán séta az emberi ősökig az ős-ős korokon át – hogy a homo sapiens sapiens maradt egyedül - s hogy csak cirka 100 – 130 000 éve vagyunk eme formában – s hogy a HOMINIDES –nek vagy 14 alfaja volt eddig – s nőtt az agyunk- - : - ) .......jól esett mindezt újra látni, komolyan!

Végig kopogtattam jó hangosan a dobogós padlón a talált esernyőmmel - - tuti sokak agyára mentem – ill sokakéra nem, mert szinte üresek voltak azok a termek.

Aztán néztem afrikai cuccot, 3 teve elcipeli a favázas fű-takarós borítású szomáliai kunyhót, amit 3 óra lebontani, fél nap felállítani – csak asszonyok melója, stb. Az afrikai rész hangvétele, ahogyan tálalta a fekete kultúrát, s történelmet, teljesen ok volt, nagyon tetszett.

Aztán már zárás előtt felfutottam az emeletre, ahol átsiettem a koreai kicsi új részen – s aztán ki kellett sétálnom, őröktől kísérve („we clear the building”) sok szép fotó-kép között – aztán kint megnéztem a teljesen elkövesedett fatörzseket – tiszta achát (?) az egész, nagyon klassz.

Utána mentem haza – hotel, lepakol, átöltözik, s majd a többiek után Georgetown-ba, ahol egy gyógyszertárban tali: Chak Hee (Korea), Antónia(EU - UK), Nafees (Banglades), -- majd Chak Hee haza - s mi el sörözni – megszólítottam két fiatal embert., hogy ugyan hova menjünk – egy csodaszép marokkói leányt – s vele egy kanadai diplomatát – velük séta el egy jó kocsmáig.

Ott két sör. Kis duma Nafeesszal, majd Antóniával fúzióról, biofuel-sról, stb, stb…

Majd mikor indultunk haza, én elmentem még sétálni – fel a dombra, ahol nagyon szép kis parkot találtam, majd hazafelé egy igazi burgeres-pizzást – ahol az első finom amcsi hamburgert ettem . Nagy volt, sok hÚssal és sok sajttal és egyebekkel. Finom, vissza akarok menni!

-

- Április 1 – nem is volt itt a bolondok napja nekem.. : - (

reggel kicsi skype-olás Borival.....

majd rohanva készülés a mai megbeszélésekre - … mi is volt, jesszum , nem jut eszembe már most sem…

ja, igen: 10 után kicsivel beértem az itteni GP irodába (80-100 fő, a SF és an Anchorage –azaz az Alaskai irodákkal együtt, két ügyvéddel, 9 régebb óta + 6 új városban utcai DD= canvas fundraisinggel)– ahol nem volt még mindenki bent – illetve Chris Miller Head of Climate and E Camp igen – aranyos csávó.

Sokat segített, ő is, s Kert Davies is, aki a Head of Research.

Délelőtt ők is, én is dolgoztunk, majd közös ebédre lementünk.

Jó kaja, vmi barbeque-s cucc szembe az irodával – JA , csájnatáun kapu közvetlen közelében van mindez, klafa hely.

Kijöttem lapos aggyal – kis séta a la Chinatown – majd fotózás, nagy épületben hokimeccs - előtte sok piros ember – mind azt hiszi ,, hogy ők is játékosok? S van, akiből jó sokan vannak.. – police rendőrmotorosok Harley Davidsonokkal …-

Lebutult nézelődés.

Majd metró – irány a töbiek –Chak Hee írt sms-t, hogy hol esznek –de rossz megállót mondott a csávó aki segített, s utána már nem bírtam továbbmenni –degeszre tömött nehéz hátizsák, fáradtság--- indultam haza.

Itt csináltm reggeli típusú vacsorát - -3 virsli felszeletelve hosszában kicsit megpirítva majd ráütve 3 tükörtojás….+ kinai leves – és csoki és ananászmaradék.

S rossz vietnami háborús film, s megyek aludni....

-
Április 2 - Szerda

Elmaradt egy találkozóm az itteni egyik kb "nagy öreg" energias ngo-s arccal, ken bossong never showed up - nade majd tán holnap - mindez a 3. nap washington -district of columbia.
S itt ülök, ahol a találkozó lett volna - szóval nem tudok mérges se lenni, érdemes megnézni, szuper hely, Google-ba ezt kell az Image keresőbe betenni (nem fér el itt a link, amit megadot nekem..):

robert and arlene kogod courtyard

http://newsdesk.si.edu/images_full/images/museums/reynolds/courtyard_construction

/Courtyard_November/Courtyard%20November.jpg

http://images.google.com/images?gbv=2&hl=en&client=firefox-a&rls=org.mozilla%3Aen-GB%3Aofficial&q=robert+and+arlene+kogod+courtyard&btnG=Search+Images
...a Smithsonian Raynold's Center belső udvara - a múzeum részkbe majd eztán tán kicsit beleszagolok.
Ma voltam a UNEP-nél a N-Amerikai szekció comms' head-del és a ex deputy executive directorral, aki most senior advisor, beszélgetni - egész normaálisak voltak, bár azért kicsit több optimizmus jól esett volna a részükről...
Egész megörültek az öteltemnek, s fel is jegyzetelték, hogy csináljanak már végre egy megújuló energiás ÉS/VAGY energuahatékonysági dijat, nemzetközit, nagyot, "arra érdemeset.."

Utána voltam még a Bank Information Center-ben - okos emberek ott is,, jó beszélgetés volt a Világban, illetve az International Financial Institutions, az IFI-k szerepéről, változásaikról, stb.

Ma megint végre süt a Nap, remek, ingben lehet szaladgálni - megyek is utamra a Kogod Courtyard-ból. Aloha.